Egy kezdő kritikus próbálkozásai :)

Az érvelő kritikus

Az érvelő kritikus

Maga a tökély - Miért zseniális Az ötödik pecsét?

2015. április 29. - MichaelCorleone

Régi filmről nehéz írni. Főleg ha nem „csak” egy igazi klasszikusról beszélünk, hanem egy mesterműről. Az ötödik pecsét pedig pont egy ilyen alkotás. Egyszerűen minden információ a filmről amellett szól, hogy egy tökéletes mestermunkáról van szó. De nem is fényezném tovább, le is írnám, hogy miért.

az-otodik-pecset-1976-online_1.jpg

I. érv

az_otodik_pecset_1b.jpg

Először is ehhez hozzájárul a zseniális alapanyag. A film könyvadaptáció, és nem is akármilyen, Sánta Ferenc azonos című könyve alapján, mely megjelenése óta a magyar szépirodalom egyik legnagyobbika. A cselekmény 1944-ben játszódik, a nyilas terror napjaiban. 4 kisember, Gyuricza Miklós, az órás, Béla, a kocsmáros, Király László, a könyvügynök, és Kovács János, az asztalos, egy budapesti kocsmában beszélgetnek, estéről estére az élet nagy kérdéseiről, erkölcsről, lelkiismeretről. Később csatlakozik hozzájuk még a sérült, fényképész, Keszei Károly, aki nélkül igazán nem is fordulhatott volna elő ez a tragikus történet. Ahhoz képest, hogy átlagemberekről van szó, rendkívül mélyen belemarkol a filozófia és az etika mélységeibe, és hosszasan elgondolkodtatja az olvasót, illetve a nézőt. Ezek közül is a legkiemelkedőbb, a nagy kérdés, egy kisebb történet, amit Gyuricza tesz fel társainak. Ez röviden összefoglalva annyit tesz, hogy volt régen egy zsarnok, Tomóceusz Katatiki, akinek mindene megvolt, amire az ember vágyhatott, pénz, hatalom, ágyasok, és ez az ember, mérhetetlenül visszaélt pozíciójával, és durván bánt alattvalóival. Erre történetünkben Gyugyu a példa, a rabszolga, akinek kivágták a nyelvét, mert egyszer véletlenül elmosolyodott, a lányát, elvették tőle, és ajándékba eladták egy másik úrnak, akinek a szórakoztatásába belehalt, majd a kisfiát is elvették, és kiszúrták a felesége szemét is egy ügyetlenség miatt. És ezt hogyan bírta ki? Volt egy elmélete, amit minden este elmondott magának: „Nyomorult rabszolga vagyok, meggyötörhetnek, megalázhatnak, kiszúrhatják a szememet, elvehetik a gyermekeimet, megölhetik a feleségemet, de mégis nekem a legjobb, mert mindezeket a szörnyűségeket nem én követtem el. A kisemmizettek, a megkorbácsoltak közé tartozom ugyan, de a lelkiismeretem tiszta. És ez az, ami a legtöbb” fogalmazta meg az órás. És hol van ebben a filozófia? Tegyük fel, hogy fél perc múlva meghalunk. Választhatunk, mik leszünk következő életünkben: Tomóceusz Katatiki vagy Gyugyu. És itt van elásva a tömör zsenialitás. Vagyis ez még csak egy része annak, hisz a film foglalkozik még ezzel, nem is keveset, és a végén pedig csodálatosan ki is bontja azt. Ugye ott lesz előttük egy lázadó, félholt állapotban, egy keresztre feszítve, és dönthetnek, hogy csapást mérnek rá, ezzel segítve a rendszert, vagy meghalnak, de tiszta szívvel. A történetben még az zseniális, hogy mire utal a cím, és hogyan valósul meg a filmben, valamint a beszéd, amit a „Civilruhás” lenyom. Valamint bárki, aki a történetben megjelenik, annak van egy karaktere, van egy személyisége, valamit biztosan képvisel, leginkább egy álláspontot. Tehát nem csak a történet, ami nagyon ott van, hanem a karakterek is. És ez még csak a kezdet.

II. érv

az_otodik_pecset_avi_snapshot_00_11_53_2011_07_31_02_16_22.jpg

A filmet Fábri Zoltán rendezte, aki kétség kívül a valaha élt legjobb magyar filmrendező volt. Az ötödik pecséten kívül az ő kezei alól kerültek ki a Pál utcai fiúk, a 20 óra, a Körhinta, az Isten hozta őrnagy úr!, a Hannibál tanár úr, a 141 perc a Befejezetlen mondatból és a Két fél idő a pokolban filmek, amik egytől egyig minimum jók, de többségében zseniálisak. De mindezek eltörpülnek az ötödik pecsét zsenialitása mellett. Egy percig sem gagyi, nem érződik a spórolás, az alacsony költségvetés, csak a színtiszta profizmus. A film végi jelenet, melynek minimum ikonikusnak kéne lennie, ijesztően realisztikus. Aki látta, tudja, miről beszélek. A krisztusi jelenet pedig hasonlóan művészi, tökéletes, úgy, ahogy van. Ezen kívül a kocsma elképesztően hangulatos. És nem azt a tipikus kocsmát kell elképzelni. Már a légköre leírja, hogy egy sötét korszakban járunk. Az napszak este, de abból, amit látunk, el tudjuk képzelni, hogy nézhet ki Budapest. Az árnyékok és fények használata pedig tényleg frenetikus. A kocsmában pont annyi lámpa ég, amennyi bevilágítja a karaktereket, és ez nagyon jó hangulatot teremt. A professzionális rendezés mellett még kötelező megemlíteni kistestvérét, az operatőri munkát. Ezt a munkát Illés György kapta meg. És ami csodálatos, az a rendező és az operatőr közötti kommunikáció. Gyönyörűen mozog a kamera, rengeteg a hosszú snitt, amikor az asztal körül forog a kép, távolodik, közeledik, és észrevehetetlenül, kényelmesen teszi mindezt.

III. érv

az_otodik_pecset_3.jpg

Hát a színészi játékról, és a karakterekről még nem beszéltem. Pedig ez is fontos. Mindenki. Ismétlem mindenki, akit a filmben láttok, zseniálisan játszik. Nekem a személyes kedvencem Őze Lajos (aki a tanú c. filmből is ismerős lehet), Gyuricza szerepében, de valószínűleg azért, mert ő a legkedvelhetőbb. Megjelenése rejtélyes, háttértörténete tragikus, titkai pedig igazán remek emberré teszik, és a végkifejletre is azok hatnak ki elsősorban. Művelt, intelligens, udvarias, odaadó, és tisztességes, bár nem teljesen jó ember, hisz olyan helyzetbe kerül az utolsó jelenetben, ahol nem létezik helyes út. Mégis az ő választása a legnemesebb. Őze Lajos tökéletes választás volt a szerepre, leírhatatlanul, mérhetetlenül jól játszik, nem is lehetne Gyuriczát másképpen elképzelni. Mellette ott van Márkus László, az ügynök, aki először a legellenszenvesebbnek tűnik az asztaltársaságban, hisz mindig osztja az észt, képmutató, enyhén sznob, visszaél a helyzetével, és illegálisan megszerzi azt, ami amúgy csak a gazdagoknak járna, azaz a borjúszegyet, amivel hosszasan büszkélkedik a többiek előtt, kik talán sose kóstolhatják meg e remek ételt életükben. Habár nem annyira szimpatikus karakter, kiválóan játssza el szerepét. Mellettük még ott van Horváth Sándor, aki később a Szomszédok c. sorozatban pazarolta el tehetségét. Ő az, aki beletörődött a szerencsétlen életébe, melankolikus, elmélyülő, gondolkodó karakter. Kis ártatlan közember, könnyen szerethető, és nélküle valószínűleg nem ugyanaz lenne ez a társaság. Jelenléte szintén előre segíti a történet haladását, és a véleménye fontos, hisz egy olyanfajta karakter, akivel sok néző tud azonosulni. A másik, akivel könnyen lehet azonosulni, illetve könnyen lehet azonosítani élő személyekkel, az Béla, a kocsmáros (Bencze Ferenc). Ha a jelenkorban akarjuk elképzelni, akkor körülbelül úgy nézne ki, hogy ül a tv előtt, piál, simogatja sörhasát, fogja a fejét a focin és a híradón, és szidja a politikát, de nem csinál semmit bármi ellen. Ártalmatlan, az átlagos véleményt megformáló tipikus proli, viszont ő is érzelmes, olyan, mint az utca embere, aki mindenkivel szóba tud elegyedni, és ezért is az ő véleménye is pontot tesz sok mondat végére. Itt van még Dégi Ferenc, aki szintén nagyon valósághűen játszik, és ő az a karakter, akit megjelenése után fokozatosan egyre jobban megutálunk, pedig ő is csak a saját elveit vallotta, amit az akkori rendszer tisztességesnek tartott. Ő képviseli azt az embert, akit a rendszer szeretne, hogy éljen Magyarországon. Nyomorúságos, egyszerű, túlságosan becsületes és megvan mindenről a véleménye, ami a nem ellenkezik a törvénnyel. Az ő karakterét részletesebben is leírhatnám, de nem akarok túl spoileres lenni...bár még is az leszek. Beköpi barátainkat, és ezzel a halál közelébe sodorja őket. Az ő karaktere is képvisel egy álláspontot, amit érdekes hallgatni. Na, de a csúcs, az abszolút legnagyobb szerep Latinovits Zoltáné, a Civilruhásként. Ismerős, amikor Marlon Brando megjelenik az „Apokalipszis Most” c. filmben? Na, itt valami hasonlóan eszméletlen belépőt kapunk Latinovitstól, bár nem azt a karaktert, mint Brando-tól. Kár, hogy csak néhány perc erejéig. Itt egy kegyetlen emberről van szó, aki úgy elmagyarázza, hogy mi a bagatell, és mi nem, hogy tátva marad a szánk. Az a színészi játék valami döbbenetes, epikus, Latinovits játékát szinte belehet szippantani, komolyan eszméletlenül beleélte magát. Nem véletlenül hívják színészkirálynak. Ők tehát a legfontosabb karakterek, akiket mindenképp érdemes kiemelni, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a film zseniális legyen. Persze rajtuk kívül is vannak színészek, karakterek, de nem lehet őket egy lapon említeni azokról, akikről az imént írtam.

Nagyon komoly film, és a Tanú mellett a legjobb magyar film is egyben. Talán ha szembe kéne állítani egymással, a Tanú előnyére válik, hogy amellett, hogy szinte mindent elmond a magyar szocializmus működéséről, amit tudni kell, tökéletes szatíra, és vígjáték. Az ötödik pecsét előnyére viszont az válik, hogy európai-, vagy akár világszinten versenghetne a legjobb művészfilm címért. Habár kevésbé emészthetőbb, de könnyebben érthető, és technikailag sokkal profibb, mint a Tanú. Nem kell 1944-ben, a cselekmény idejében élni, hogy megértsük, miről szól az ötödik pecsét, az idő kevésbé jár el felette, mint a Tanú felett. Még érezni a szocializmus utóhatásait, s valószínűleg még jó sokáig, de ha majd történik valami új tragédia a magyar politikában, közéletben és társadalomban, amire foghatunk minden problémát, akkor a Tanú könnyen feledésbe merülhet, így talán egyszer még kiérdemelheti Az ötödik pecsét a legjobb magyar film címet, ha addig nem érkezik valami jobb alkotás, amire mondjuk nagyon kevés az esély.

Persze van negatívuma is, de ez is nézőpont kérdése. Kicsit szokatlanul lassú, de nem mindenkinek való. Ez annak való, aki szeretné a legjobbat látni, a valódi minőséget.

Igazi művészfilm, egy mestermű, és igazi 10/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://ervelokritikus.blog.hu/api/trackback/id/tr187413912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2015.05.04. 09:46:51

Elnézést, hogy beleszólok, de el kéne döntened, hogy filmajánlót vagy kritikát írsz, mert előbbihez mérten túl sok a részlet, utóbbihoz képest meg nem bontasz ki jópár, az elején megkezdett szálat, spoilerezésre hivatkozva.

ha ez a film tényleg annyira jó (és tényleg!), akkor nyugodtan elbírja a spoilerezést (igen!) és nyugodtan befejezheted a gondolataidat a végkifejletet illetően. elég érdekesek, hogy kíváncsi legyek rá.

ez egy

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2015.05.04. 09:48:37

@Takács Kr.:

ez egy több évtizedes mozi, nem blockbuster. a film kedvéért sokkal többen fogják megnézni, mint a történet kedvéért.

MichaelCorleone 2015.05.05. 11:01:28

Van valami abban, amit mondasz, köszönöm az építő jellegű kritikát! :)

qpisti 2017.01.24. 00:33:29

Dégi István, nem Ferenc.

fátum 2017.08.09. 16:24:08

@qpisti: Pont ezt akartam írni.

nincsjonev 2018.05.21. 11:57:56

Nagyon áradozós az írás, és bár a filmet valóban minden dícséret megillet, e "kritika" szerzôjérôl azt árulja el, hogy egy elfogult fanboy, nem azt, hogy "érvelô kritikus".

Egyallampolgar 2019.05.21. 23:17:43

"van negatívuma is, de ez is nézőpont kérdése. Kicsit szokatlanul lassú, de nem mindenkinek való. "
Disznóknak nem való a gyöngy. Valóban. Ez a film tényleg csodálatos. Kortalan. Halhatatlan. Ha van 10/10 ez az.
süti beállítások módosítása