Egy kezdő kritikus próbálkozásai :)

Az érvelő kritikus

Az érvelő kritikus

Egy igazi kultfilm - Miért zseniális a Harcosok klubja?

2015. április 16. - MichaelCorleone

54fd38e4b46e0cdedaf74f1a80e68d59-d5b8h4x.jpg

A harcosok klubja egy olyan film, amiről érdemes írni, beszélgetni, ugyanis megjelenése óta egy erősen vitatott film.

Voltak, akik imádták, és voltak, akik utálták. Az egyik legvegyesebb fogadtatású blockbuster volt a film történetében. És miért? Itt először a felszínen kell keresgélni, ugyanis a film rengeteg morbid jelenetet tartalmaz, és korántsem píszí. A Tyler Durden világképéről megalkotott vélemény már-már túlzottan explicit, és ez sokaknál kicsapta a biztosítékot. Ebből egyből következett, hogy a vén házsártos kritikusok egyből fikázni kezdték, és azzal érveltek, hogy gyerekes az egész, és csak a végére van kihegyezve a sztori.

Na de vajon ki az a Tyler Durden? És valójában csak a vége a fontos a Harcosok klubjának?

Utóbbi kérdésre válaszolva csak annyit segítenék: Nem. De kezdjük az elejétől.

A film Chuck Palahniuk 1996-ban ugyanezzel a címmel megjelent könyvét dolgozza fel, szóról szóra. Palahniukot alapból nem szeretik a kritikusok, szerintük csak a sokkolással tudja elérni, hogy bármilyen hatással legyen az olvasóra, így a filmnek már eleve nehéz dolga volt. A történet 2 emberről szól, a narrátorról, Tyler Durdenről, és Marla Singerről. Igen, ez pontosan 2 ember, ugyanis mesélőnk tragédiája, hogy elméje két részre szakadt. A történetet amúgy pont az ő szemszögéből láthatjuk, és egész érdekesen titkolja el Palahniuk főszereplőnk személyazonosságát.

I. érv

fight_club_norton_5.jpg

 

Tehát a főszereplő, akit a jópofa Edward Norton alakít, egy durván unalmas életet élő irodai szolgamunkás, akinek egyetlen örömét az okozza, hogy az IKEA katalógusból kiválogatott bútorokkal feldíszítse kicsiny lakását. Ez a karakter alapvetően már egy kritikája a 90-es évek átlagemberének, annak, ahogyan az akkor virágzó nagyvállalatoknál dolgozó emberek borzalmasan unalmasak. Ám narrátorunk nem viseli ezt az életvitelt könnyen, hiszen boldogtalan, és mellette álmatlanságban szenved. Ez elég gyakori az ilyen típusú embereknél, főleg mert lineárisan élnek, nem járnak el, sportolni, mozogni nincs az életükben izgalom, így tulajdonképpen csak dolgozó zombikká válnak. Főszereplőnk eredeti jellemvonásai eltűntek, kizárólag szomorúságáról, a munkájáról, a mániáiról tud mesélni. Miért nem a csavar a lényeg? A skizofrénia tünetei egyből megjelennek karakterünkön, már a film elején, az elmezavar mondandójában és világképében látszódik meg. Így hamar egyértelművé válik, vajon mi lesz a nagy fordulat. A narrátor a 90-es évek beteg, gyenge átlagemberét képviseli önmagában. De nem is csak a skizofrénia és álmatlanság, de még a depresszió, a mély kedvtelenség, reménytelenség, az öngyilkos gondolatok kavarognak főszereplőnk fejében, ami megmutatja, hogy tényleg egy beteg emberről van szó, aki segítségre szorul, de a körülötte élő emberek ebből semmit nem vesznek észre, hisz ahogyan ezt az irodában is láthatjuk, ők is csak a munka 2 lábon járó élőholtjai. Szóval a narrátor elhatározza, hogy megnézi, milyen azoknak, akiknek nála is rosszabb, azaz részt vesz a hererákosok heti gyűlésén. Természetesen először orvoshoz akar menni, de az elküldi a búsba, nem ad neki a gyógyszert, hisz biztosan csak beképzeli az inszomniáját. Helyette jobbat tud, mások kárának öröméből szerezze meg a boldogságát. Hát ez milyen már? Durva, nem? De ami még durvább, hogy ez elvileg működik is, kisírja magát és tud aludni is. Vagyis majdnem, pontosan addig, amíg megjelenik Marla Singer (Helena Bonham Carter), főszereplőnk női megfelelője, aki eljár ugyanazokra a klubokba, ahova a narrátor is jár, ezzel tönkretéve a narrátor nyugalmát. És ettől egyből visszakerül normál állapotába, sőt még az alá, hisz az utálat, és a gyűlölet önti el a szívét. Na és ekkor találkozik Tyler Durdennel, az ő másik, végletekig visszafojtott állatias énjével. Azért elég durva ezt ledarálni 20 percben, nem?

II. érv

tylerpainting.jpg

„Meg akartad változtatni az életed. Magadtól nem voltál rá képes. Mindaz, ami szeretnél lenni, az én vagyok. Úgy nézek ki, ahogy te szeretnél. Úgy dugok, ahogy te szeretnél. Okos vagyok, ügyes, és ami a lényeg, szabad vagyok, minden szempontból, ahogy te nem vagy az.”

Itt van Tyler, a tudathasadás, aki megmentheti főhősünket, de nem csak őt akarja, hanem az egész világot, az emberiséget, mégpedig önmagától. Tyler karakterének formája többféleképpen is megjelent a 90-es években. Tulajdonképpen az ő karaktere egy hullámhoz tartozik, és egy fontos, meghatározó jelképe lett a 90-es éveknek. Ő volt Neo (vagy Morpheus), a Mátrixból, és ő volt William Foster, az Összeomlásból. Ezek a karakterek a lázadás jelképei, a kitörni, feltörni vágyó amerikai átlagember álmának megtestesülései. De Tyler közöttük is kitűnik. Ő az, aki önmagában megborzongatja a nézőt. Kisgyermekeknek mutogat nemi szervekről képeket, valamint „ő volt a vendéglátó ipar magányos terroristája”, azaz csúnyán belerondít a felszolgált ételekbe. Ezenkívül mindig és mindenhol kimondja a véleményét. Azt a véleményt, ami csúnyán kigúnyolja szinte az összes átlagembert.

„A történelem zabigyerekei vagyunk. Nincs se célunk, se helyünk. Nincs világháborúnk, se válságunk. A mi háborúnk szellemi háború. A mi válságunk az életünk. A TV elhitette velünk, hogy egy szép napon milliomosok, filmcsillagok és rock-sztárok leszünk. Pedig nem leszünk. Erre lassan rádöbbenünk. És nagyon-nagyon berágunk!”

Tyler befogadja a narrátort a házába, megismerkedésük után, és fokozatosan megváltoztatja őt. Tyler őrült életmódja a házán is kiteljesedik, szöges ellentéte a narrátoréval, régi, öreg bútorok, rosszul működő vezetékek, épphogy egyben álló hatalmas többemeletes ház. Tökéletes hely egy ilyen karakternek, és tökéletes hely az őrültködésnek is. És mi ez az őrültködés? Na, ez a harcosok klubja, ami több, mint aminek látszik

III. érv

1035x687-fightclub-1800-1406035542.jpg

A harcosok klubja, ahol a narrátorféle emberek kitombolhatják állatias ösztöneiket. Még Freud mondta annak idején, hogy kétféle énje van az embernek, az állat, az ösztönlény, és a másik, ami a társadalomba való beilleszkedéshez elősegít, ami megállítja az állatot. Na, itt, a harcosok klubjában elszabadul az emberek állatias énje. Elszabadul még itt sok minden, de előbb utóbb a pokol is. Hisz a harcosok klubja nem csak a verekedésről szól. Tyler az emberiség megmentésének elősegítéséhez kihasználja ezen embereknek gyengeségeiket, elveszettségüket és egy vezetőre való vágyakozásaikat, hogy valaki irányt mutasson nekik. És feltör. Először pitiáner akciókat hajtanak végre, majd egyre durvábbakat, s végül terrorszervezetté válnak, és épületeket döntenek romba. Tyler elmélete az, hogy ahhoz, hogy helyrehozzuk a társadalmat, le kell rombolnunk mindent, és újjá kell építenünk. És ez az, ami a legjobban kicsapta a biztosítékot a kritikusoknál. Ha fennakadunk ezen, akkor persze, hogy az jön le a filmből, hogy rossz a mondanivalója.

A harcosok klubja ezenkívül felveti azt a kérdést, hogy az efféle terrorszervezetek nem másra épülnek, mint az emberek boldogtalanságának, magányának, reménytelen életvitelüknek kihasználására, arra, hogy adjon egy célt nekik az életben. És minden cél közül a legrosszabbat, ugyebár, elvégre a gyilkosság, a pusztítás nem éppen a közkedvelt cselekvések közé tartoznak. Az emberek céltalan életet élnek, és ez ad nekik egy célt, és ez nekik elég, mert boldogságot okoz. Hát igen, érdekes nézőpont.

IV. érv

fightclub2.jpg

És azon kívül, hogy a Harcosok klubja elég elgondolkodtató, még veszettül szórakoztató is. Ahogy Fincher fogalmazott, elvileg vígjátéknak készült, csak a poén éppen rajtunk csattan. A film szépsége nemcsak teljes egészében, nagyságában keresendő, hanem minden kis apró jelenetben. Rengeteg idézhető szöveg van benne, melyek közül találni kegyetlenül őszintéket, elgondolkodtatóakat és nagyon vicceseket is. Pl.:

„Tyler Durden: Az áruházak 20 dollárt adtak a szappan darabjáért. Képzelem, mennyiért árulják... Fantasztikus volt. A gazdag nők visszavásárolták a saját hájas seggüket.”

„Narrátor: Az a hobbija, hogy hat évenként egy új családot alapít.
Tyler Durden: Terjeszkedik, mint a multik.”

„Marla Singer: Te jó isten, alsó tagozat óta nem keféltem ilyen jót!”

És habár nem tökéletes, de kultusz filmé vált, ami nem csoda. Mondanám, hogy a korral érik, de sajnos egy nagy negatívuma, hogy elavultak a már akkor is elég béna CGI effektek. Így visszanézve több jelenetben is elkerülhető lett volna a használata, de sajnos ez akkor hype volt, így felesleges ezen gondolkodni. Ami az idővel viszont meglátszott, az a lehengerlő stílusa, az akkori kor tökéletes leírása, az a sok apróság, az a megannyi kis érdekesség, ami a filmet átöleli, mind szerethetővé teszik hibái ellenére is. Beszélhetnék még a remek rendezésről, ahogyan bemutatja azt, ahogy rájön a narrátor, hogy ki Tyler, vagy és azt ahogy erre nem jön rá a film háromnegyedéig. Emellett az operatőri munkára is kitérhetnék, ami szintén kurvajó volt, de nem teszem, hisz ennyi is elég a harcosok klubjának, hogy zseniális legyen. Megnézése ajánlott bárkinek, aki egy igazán egyedi, tökös és ütős mozira kíváncsi. 

A bejegyzés trackback címe:

https://ervelokritikus.blog.hu/api/trackback/id/tr797374568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása